Viselet

A 15. század második felétől a korábbiaknál jóval nagyobb számban állnak rendelkezésünkre viselettörténeti adatokat nyújtó írott források, egykorú ábrázolások, sőt, néhány eredeti ruhadarab is fennmaradt, a forrásokban említett ruhaneműk azonosítása, az ábrázolások használhatósága azonban számos esetben megkérdőjelezhető. A magyarországi öltözködés kettőssége - a nyugati és keleti ruházat egymás mellett élése - megváltozva ugyan, de ebben a korban is jellemző volt. A korábban egyértelműen keleti - elsősorban kun - viseletet azonban olyan ruházat váltotta fel, amelyet az egykorú külföldi források megkülönböztető módon magyarként említettek.

A legrészletesebb leírások a különböző királyi ünnepségek - esküvők, békekötések, királytalálkozók - alkalmával készültek. Mátyás 1476. évi esküvőjéről, az olmüci vagy iglaui királytalálkozóról, a bécsi vagy bécsújhelyi bevonulásról, II Ulászló és Candale-i Anna házasságkötéséről szemtanúk készítettek feljegyzéseket, követjelentéseket, s ezekben az írásokban minden esetben részletesen beszámoltak a király és nagyszámú kísérete pompás, drága anyagokból varrt, gazdagon díszített ruházatáról, értékes ékszereiről, fegyvereiről és lószerszámáról.

1476 decemberében Mátyás gyöngyökkel kivarrt rövid ruhában, gyöngyhímzéses köpenyben fogadta Fehérvár határában menyasszonyát, ünnepélyes budai bevonulásukon drágaköves palást, az esküvői ebéden cobolybélésű sárga atlaszköpeny borította a vállát. Újdonsült hitvese, Beatrix a székesfehérvári koronázásra olasz divat szerint készült piros aranybrokát ruhát öltött. Budára kék ruhában, aranyozott köpenyben vonult be, az esküvői lakomán pedig cobollyal díszített, arannyal átszőtt vörös ruhát viselt. Az alkalomhoz méltó volt a megjelent magyar urak ruhája is, Újlaki Miklósét például arany, ezüst, gyöngy és drágakő borította.

Mátyásról több alkalommal feljegyezték, hogy nagy gondot fordított kísérete öltözetére. Fehérvárra a boroszlói követ szerint háromezer lovag élén érkezett. A király apródjai sárga, szürke, zöld és barna bársonyruhát viseltek. Színes leírást készített Cesare Valentini ferrarai követ az iglaui királytalálkozóról (1486), ahol látható csodálattal számolt be a magyar urak illetve a kíséret öltözetéről, fegyvereiről. Mátyás figyelme kiterjedt katonái ruházatára is: nemcsak megfelelő fegyverzettel, páncéllal látta el seregét, de biztosította számukra a szükséges számú prémes subát, kesztyűt is.

Férfiviselet

Különösen értékesek azok a leírások, amelyek a magyarok öltözetének a nyugat-európaitól eltérő jegyeit emelték ki. A források alapján megállapítható, hogy Magyarországon a 15. században olyan viselet alakult ki, amely a külföldi kortársak számára sajátos jegyeket viselt. Már Zsigmond király híres hadvezéréről, Ozorai Pipo temesi ispánról feljegyezték, hogy olasz származása ellenére magyar módon öltözködött: hosszú szakállt, vállig érő hajat viselt, ruhája pedig "ama népek szokása szerint" földig ért. A milánói herceg budai követe is arra intette urát, hogy küldöttei hosszú ruhát öltsenek, mert Mátyás udvarában nem szeretik az olasz-burgundi divat szerint szabott rövid ruhákat.

A 15. századi magyar férfiviselet az alul viselt ingből és nadrágból, a felsőruhaként hordott dolmányból, és az e fölé öltött mentéből vagy subából állt. Ünnepi alkalmakon viselt felsőruha volt az Ozorai által is kedvelt, drága kelmékből varrt köntös. Az öltözetet magyaros hajviselet és süveg tette még jellegzetesebbé. A nadrág általában egyszerű volt, csak színével kelthetett feltűnést, de a dolmány nagy részét eltakarta. A magyar ing - Estei Hippolit esztergomi érsek, majd egri püspök leltára szerint - hosszú volt, a nyakánál ráncolt, s mind az írott források, mind a képi ábrázolások azt bizonyítják, hogy a nyakát, mellrészét és az ujja végét hímzéssel díszítették.

Az ing fölé öltött dolmányt az előkelők számára gyakran selyemből vagy bársonyból varrták, néha prémekkel díszítették, de kevésbé igényes kivitelben a társadalom minden rétegében viselték. A dolmány általában térdig ért, de Cesare Valentini feljegyzése szerint a magyar urak lovagláshoz rövid felsőruhát, azaz dolmányt vettek magukra. A mentéről csupán néhány, a subáról azonban számos egykorú forrás tudósít. Vállra vetett díszes ujjast, vagyis mentét viselt Mátyás király is az esküvői ünnepségek egyik napján.

A forrásokban turca vagy - magyarul - suba néven említett ruhadarab a legegyetemesebb magyar ruhanemű volt, a királytól a pásztorig mindenki viselte, a különbség az anyagában, kidolgozásában nyilvánult meg. A magyar suba nyakánál zárt, elöl gombokkal záródó, belül prémmel bélelt hosszú palást vagy köpenyféle volt. A király és az előkelők subája kívül brokátból, selyemből készült, hermelin- vagy cobolyprémmel. A királyi kamarások nyest-, az ajtónállók báránybőr subát viseltek, de báránybőr subát kapott - Estei Hippolit számadáskönyve szerint - az esztergomi érsek ökörpásztora is.

Az öltözethez a legkülönbözőbb süvegek, sapkák, kalapok tartozhattak, jellegzetes magyar karakterüket a hímzett- vagy prémszegély, valamint a gyöngyös-ékköves tollforgó és a hozzá tartozó tolldíszek adták. Az európai divattól eltért a magyaros hajviselet: mint már Ozorai Pipóról is megjegyezték, Magyarországon a hosszú haj és a hosszú szakáll volt az elfogadott. 1489-ben Milánóban nagy feltűnést keltett Mátyás követe, Buzlai Mózes, aki haját hosszú, gyöngyökkel díszített hajfonatokban viselte. A később szintén a magyar viselet jellegzetességeként számon tartott csizmák török hatásra a 15. században bukkantak fel először.

A nehézlovas hadi viselete a 15. század első felétől a testet teljesen beborító lemezpáncélból és a hozzá tartozó fegyverzetből állt. Ilyen vértezetben ábrázolták csütörtökhelyi sírkövén Szapolyai Imre nádort és öccsét, Istvánt, valamint Mátyás egyik leghíresebb hadvezérét, Tarcai Tamást. Teljesen más jellegű volt a könnyűlovasság hadi viselete: a 15-16. század fordulójára török hatásra kialakult a huszáros magyar ruha, amelynek jellemzője a hosszú köntös, a strucctollas kalap és a török csizma. A legkorábbi ismert magyar huszárábrázolás egy 1500 körül készített szablyán maradt fenn, de találhatunk huszárokat a Miksa császár életét ábrázoló Weisskunig metszetein is.

A nehézlovasok legfőbb fegyvere a lándzsa és a kard volt, amelyhez kiegészítő fegyverként még tőr, buzogány járulhatott. A hadilándzsa körülbelül négy méter hosszú volt, támadáskor a mellvértre szerelt kampóba akasztották. A lovag kezét nagyméretű kerek tárcsa védte, s egyben biztosította a lándzsa biztonságosabb tartását. A kardok a 15. században - a lemezpáncélok elleni hatékonyabb támadás érdekében - nagyobbak lettek, a legelterjedtebbek az egy méternél hosszabb, kétélű, nehéz lovagkardok voltak. Magyarországon a buzogány egy sajátos változatát, az úgynevezett tollas buzogányt használták, s írott források szerint jellegzetes a magyar tőr is.

A könnyűlovas fegyverzetéhez a 15. században kard vagy szablya, kopja és íj tartozott, de használtak buzogányt vagy bárdot is. A legelterjedtebb szablyatípus a török mintára készült huszárszablya: pengéje egyélű, enyhén hajlított, markolatnyúlványa egyenes és széles. A hajlított markolatú magyar szablya a 16. századra alakult ki, s vált a leggyakrabban használt fegyverré. Mind a nehézlovas, mind a könnyűlovas pajzsot használt védőfegyverként. A pajzsot általában fából készítették, felületét bőrrel vagy vászonnal vonták be, de a huszárok gyakran használtak kisméretű, kerek, nádból font pajzsot is.

Női viselet, ékszerek

A női öltözet a 15. század folyamán alig változott. Két részből állt: az alsóneműként viselt ingből és egy egybeszabott felsőruhából, amit rokolyának vagy szoknyának neveztek. A nyak körül a ruhát kivágták, az így láthatóvá vált ingvállat hímzéssel, gyöngyszegéllyel díszítették, a polgárasszonyok azonban általában zárt nyakú ruhát hordtak. A hajat fátylak, főkötők borították, fedetlen fejjel csak a hajadon lányok járhattak. A ruha fölött a hideg ellen palástot viseltek, de a források szerint volt női suba is.

Viszonylag sok ismerettel rendelkezünk három királyné: Beatrix, Candale-i Anna és Habsburg Mária öltözetéről. Amíg azonban az első kettő ruhatáráról csupán az írott források tudósítanak, II. Lajos feleségének, Máriának egyik díszruhája a Magyar Nemzeti Múzeum egyik féltett kincse. Mária esküvői öltözéke magas derekú, trapéz alakban mélyen kivágott zöld selyemdamaszt ruhából és az alatta viselt, nyakán és ujján ezüstfonallal hímzett fehér lenvászon ingből állt. A ruha anyaga az itáliai reneszánsz szövőművészet terméke, a ruha a 16. század elejének - ekkor kialakuló - német reneszánsz ízlésében készült.

A királynék természetesen származásuknak megfelelően olasz, francia vagy német módi szerint varrt ruhatárral érkeztek, de már a 15. században létezett egy - nehezen rekonstruálható - magyaros női viselet is. 1457-ben V. László francia menyasszonyának, Magdolna hercegnőnek magyar ruhát küldött ajándékba, s hozzá hasonlóan ajándékozott magyar ruhát Mátyás Beatrixnak, majd fia menyasszonyának, Bianca Maria Sforzának. Mindenképpen magyaros viselet volt a prémes női suba, valamint a gyöngyös magyar párta, amellyel szintén megajándékozta Mátyás Beatrixot.

Az öltözetet a férfiaknál és a nőknél egyaránt díszes ékszerek egészítették ki. Részletes leírásokkal rendelkezünk Mátyás és Beatrix ékszereiről, amelyek közül azonosíthatóan egy sem maradt fenn. Cesare Valentini tett említést Mátyás rubinos-gyöngyös tollforgójáról. Ruháit drágaköves násfákkal, drágakövekkel-gyöngyökkel díszített nyaklánccal ékesítette. Beatrix 1499-ben többek közt rubintos-gyöngyös mellboglárjáról, gyémánt- és smaragdkövekkel díszített arany nyakláncáról intézkedett. Ilyen nagy értékű ékszerekkel számos báró is rendelkezett: Újlaki Miklós bosnyák király Mátyás esküvőjén viselt aranyláncán olyan násfa függött, amelyet egy hatalmas zafírkő és 300 kisebb gyémánt ékesített.

Ékszerekről számos végrendelet intézkedett: az Itáliában gyöngyös hajviseletével nagy feltűnést keltő Buzlai Mózes végrendeletében többek között értékes aranyláncról, drágakövekről, gyűrűkről rendelkezett. A Tolna megyében birtokos Buzlai végrendeletében felsorolt ékszerek mellé érdekes párhuzamként kívánkozik az a kincslelet, amely Tolnán került elő a föld alól. Az aranyozott ezüst díszedényeket, ékszereket a 16. században, a török elől rejthette el birtokosa, aki feltehetően egy módos helybeli kereskedő volt. A tolnai kincsleletben aranyozott ezüst reneszánsz ékszerek: öv- és ruhakapcsok, egy gránátalmadíszes csüngő, valamint egy lánc töredéke került elő.

Oldal: Reneszánsz magyar viselet
www.facebook.com/bocskaiviselet - © 2008 - 2024 - gorginas.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat