Az ősmagyar kaftánok

Ómagyar viseletek

Az etelközi szállásukat elhagyó honfoglalók pár év alatt berendezkedtek az új területen, előbb az Alföld és Erdély, majd pedig a Duna másik oldalára eső, a valamikori Pannonia területeit megszállva. A magyarok végül a Felső-Duna-völgy meghódításával biztosítottak maguknak helyet Közép-Európában.

A félelmetes hírű magyarok azonban nem csak jól kiképzett, a nomád harcmodort mesterien ismerő vitézekből álltak, ahogy a latin nyelvű írott források szóltak róluk. A korabeli muzulmán földrajztudósok és történetírók munkái jóval árnyaltabb képet adnak eleinkről. Megemlékeztek a magyarok mezőgazdaságáról, kereskedelmi kapcsolatairól is. A viseletükről is csak ezek, a kor tudományos remekműveiként értékelhető könyvek tudósítanak. Az egyik legjelentősebb ilyen forrás, a más szerzők (mint például a perzsa Gardézi) kivonatából ismert al-Dzsajháni könyve ekként jellemezte eleinket: "Ezek a magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek. Ruhájuk brokát, fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak."

Az al-Dzsajháni által említett bizánci brokátruhák, selymek és gyapjútextilek mára elenyésztek, azonban a régészeti leletek, ha áttételes formában is, számos esetben utalnak a muzulmán kereskedőkkel jó kapcsolatot kiépítő gazdag magyar családok tagjaira. A hartai temetőben nyugvó magyar sírok leletei jól alátámasztják a nyugat-európaiakhoz képest kevésbé ellenséges hangvételű, keleti krónikák beszámolóit. Kustár Rozália és Langó Péter által a sírokban talált mívesen kidolgozott ékszerek és ruhadíszek felelevenítik mindazt, amit évszázadokkal később, az Árpád-házi uralkodók dicső regnálása idején is már mesés elemekkel átszőve, mint hősi múltat idézték fel, az udvari krónikások (Anonymus, Kézai Simon) és a köznapi emberek, apáról fiúra szálló történetei, vagy az "igricek fecsegő énekei". A kiugró nemesfém-gazdagságú 3. sír a leggazdagabb honfoglalás kori női sírokhoz kapcsolja a leletegyüttest.


Ruhájuk brokátból készült...

A besenyő és a velük szövetséges magyar vezérek 934-ben sikeres hadjáratot indítottak Bizánc ellen. A hadjáratról beszámolt egy muszlim szerző is. Al-Maszúdi munkájában azt is leírta kalandozó eleinkről, hogy "Konstantinápoly falai alá érve 40 napig táboroztak ott. Közben a nőket és a gyermekeket eladták szövetdarabokból készült ruhákért, valamint brokát- és selyemruhákért." A hadjárat során összeszedett holmi aztán az otthoniak ruhatárát bővítette. A leírás egyben azt is megmutatja, hogy a kalandozás során szerzett zsákmány jelentős része nem arany és ezüsttárgy volt, hanem olyan, az idő vasfogának kitett holmi, amelynek nyomai csak nagyon ritka esetben maradtak meg a magyar földben.

A számtalan hadjáratban összerabolt textileket a nők aztán saját ízlésviláguk szerint átszabták, és régiójuk viseleti formáihoz igazították. A szövetmaradványok, bőrtöredékek általában ritkán, s akkor is leginkább a ruhákra varrt fémveretekhez korrodálódva maradtak meg a sírokban.

Két sírban egy egyedi tárgyegyüttes is előkerült. Kustár Rozália ugyanis a 4. sírban, valamint a 10. sírban olyan apró fehér gyöngyszemekre lett figyelmes, melyekhez hasonlót eddig nem ismertünk a honfoglalás korából. A kisméretű (fél milliméter átmérőjű) gyöngyszemeket valószínűleg nem a ruhára fűzve, s nem is nyakláncként használták viselőik. Minden bizonnyal egy nagyon finom szövésű fátyol díszei lehettek. Az apró, finom kidolgozású tárgyak - és az a ruhadarab, amelyhez felhasználták ezeket - jelenléte a sírban figyelmeztetésként is szólhat: a nagyméretű ezüstveretek, gyűrűk, ruhadíszek minden esetben, csak a valamikor oly színes tárgyi világ egy töredékét jelzik a múlt kutatói számára. A megmaradt tárgyakból levont abszolút következtetések pedig igen csak félrevezethetők lehetnek.

Ezekről a nemegyszer remekbe szabott korabeli ruhadarabokról csak áttételes formában tudunk képet alkotni. A korabeli, viselettörténeti szempontból igen csak vázlatos bizánci és nyugat-európai ábrázolásokból, valamint az általunk vizsgált területeken talált textilmaradványokból tudjuk, hogy az ekkor élt mesterek milyen nagyszerű ruhakölteményeket készítettek. Az így megismert emlékek kapcsán azonban azt is látni kell, hogy a Kárpát-medencétől távol eső Kaukázusban, valamint a sztyeppe száraz, sivatagos területein feltárt ép ruhák - melyek a két nagy birodalom Kína és Bizánc között zajló kereskedelmi főútvonal, a Selyemút, állomásai közelében feltárt lelőhelyeken maradtak fenn - számos szempont alapján nem tekinthetők a magyar viselet párhuzamaiként értékelhető emlékcsoportnak. A rendelkezésre álló adatok alapján a tényleges teljes viselet valójában nem rekonstruálható, azonban e ruhák alkotóelemei, és a régészeti forrásokból leszűrhető tanúságok alapján a korabeli gazdag emberek viselte, ruhaneműik, igencsak színpompás egyedi alkotások lehettek.


Ha felkötöm cifra kendőmet...

A hartai temető 22. sírjában nyugvó lány fiatalon, női szépsége virágkorában hagyta el családját, szeretteit. A 20 év körül meghalt lányt gazdag ruhában, a kezén kőbetétes gyűrűvel helyezték végső nyughelyére.

Érdekes jelenség volt a sírban, a koponyatetőn talált két veret. A veretek az idők során nem csúsztak el, miután az anyag, amit díszítetek elporladt. A két veret alapján valószínűsíthető volt, hogy a lány fejfedőt viselt. Azt azonban ma már az "ásó tudománya" sem tudja pontosan megállapítani, hogy ez a fejfedő milyen is lehetett. Bizonyos dolgok eddigi ismereteinkből kiindulva kizárhatók. A veretek helyzete alapján nem valószínű, hogy párta volt, s az is bizonyos, hogy nem egy a beregszászi süvegdíszhez hasonló, magas csúcsú fejfedő volt a halott fején. Jóval valószínűbb, hogy egy kendőt, vagy a koponya körvonalát szorosan követő sapkát viselt az eltemetett lány.

A halott felsőruházatának gallérját és felső részét gazdagon díszítették kéttagú csüngős veretek. Ezeket a verteket sokáig legfőképp ingnyak-díszként értelmezték a kutatók. Az értelmezés hátterében az állt, hogy az egyes verettípusokat helyzetük alapján a kutatók sokáig egy-egy adott ruhadarabhoz, vagy tárgyhoz kötötték. Az így megalkotott statikus modell segítségével deduktív módon általában mindig ugyanarra a tárgyra következtettek az adott verettípus kapcsán, függetlenül annak tényleges szerepétől. Ezt a sematikus gondolkodást az újabb kutatási eredmények mára sok ponton kikezdték. Az algyői, honfoglalás kori temetőt feltáró Kürti Béla mutatott rá arra a tényre, hogy a sírokban feltárt ruhadíszek rendszere, sírban való helyzete alapján nem lehet következtetni a ruha szabására. Kürti Béla eredményére építve pedig Révész László Bács-Kiskun megye egyik leggazdagabb feltárt női sírját, a balotaszállási leletet feldolgozó munkájában, arra figyelmeztetett, hogy az eddig egyértelműen valamely ruhadarabhoz kötött veretek esetében komolyan fontolóra kell venni, hogy az adott veretsor a leletegyüttesben tényleg egy a kutatásban hagyományosan az adott verettípussal összekötött tárggyal hozható-e kapcsolatba, vagy pedig egy teljesen másik tárgyat vagy ruhadarabot díszített. Ezek alapján a kisméretű csüngős veretek ingnyak-veretként történő értékelése sem minden esetben olyan egyértelmű, mint azt a kutatók korábban gondolták.

A 22. sírban lévő ezüst, kéttagú csüngős veretek sora húzódott, melyet felül az előbbihez hasonló, de csüngőtag nélküli veretek kísértek szabályos, szimmetrikus rendben; így a halott jobb és bal oldalán a kéttagú veretek felett három-három veret feküdt, középen a két hármas veretsor szimmetriatengelyében pedig két kerek veretet helyeztek el. Azt sajnos nem tudtuk egyértelműen ez esetben sem megállapítani, hogy a veretek az inget vagy a kaftánt díszítették-e. Valószínűbb azonban, hogy az utóbbit; méghozzá oly módon, hogy a kaftán záródása bal oldalt volt, ahol a két veretsor Y-alakban kettényílt (ebben az esetben a veretek helyzete alapján valószínűleg megnyitották a sírba helyezett lány kaftánját). A kaftán további részét vékony préselt ezüstrozettákkal díszítették. A vékony aranyozott ezüstlemezek azonban csak egy sorban helyezkedtek el, minden bizonnyal a kaftán jobb oldali szárnyának a szegélyén. A medencéig érő kabát alul valószínűleg szétnyílhatott, így a veretekkel díszített jobb sarok a behajlított kar alá gyűrődhetett, s ez okozta a veretek egy részének egymás melletti helyzetét.

A karon talált vékony ezüstlemezeket sokáig karperecként értelmezték. A hartai leány ruhájának két ujját ezüstszegélyes kézelő zárta, s a viszonylag bő ruhaujj valamikor eltakarta a kézfej háti oldalát is.

A sír ékességei közé tartozott még a két gyűrű. A jobb kézen lelt, a 3. sírnál szerényebb, kialakítású kőbetétes gyűrű számos 10. századi sír mellékletében megfigyelhető. A bal kéz gyűrűs ujján talált másik ékszer jóval köznapibb darabja a korabeli divatnak. Az öntött bronz pentagramma (ötágú csillagot megformázó) díszítésű gyűrű gyakori kísérőlelete a 10. század első felére eső síroknak. A két gyűrűtípus együttes előfordulására mindeddig azonban nem volt példa. A pentagrammás gyűrűk a 10. század középső harmadában divatoztak leginkább. Ezeket az ékszereket Délkelet-Európából (bizánci és bolgár területről) hozták magukkal a kereskedők. Az ékszer gyorsan népszerű lett a magyar közéletben. A gyűrűtípus előfordulása a temetőben és a sír temetőn belüli helyzete további támpontot jelent a kutatás számára a sír és a temető használatának pontosabb keltezésében. A fiatal lány gyásza az egyik utolsó aktusa volt a temető használatának. Valamikor a 10. század középső harmadán, nem sokkal ezt az eseményt követően a közösség már valahol máshol nyitotta meg újabb halottainak a nyughelyét

Forrás: Langó Péter - MTA régészeti Intézet

Oldal: Ősmagyar kaftánok
www.facebook.com/bocskaiviselet - © 2008 - 2024 - gorginas.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat