A Rábaköz
Őseink gyűjtögetéssel, halászattal, vadászattal foglalkoztak, majd jelentős
szerepet töltött be az állattenyésztés és a földművelés is.
Falvaikat az áradásoktól védett, kiemelkedő gorondokon építették fel. A XIX.sz.
végén történt folyószabályozás tette lehetővé a földművelés felvirágzását.
A területnek fejlett kézműipara volt. Híresek voltak a kékfestők, fazekasok,
pereckészítők. A folyók szabályozása előtt az emberek olyan házakat építettek,
melyek kibírták az áradást is. Ezért sövényfalú házakat építettek, melyeket az
áradás levonulása után könnyen ki lehetett javítani, újratapasztással,
meszeléssel. Később megjelent az építkezésben a szárított földtégla (mór vagy
mugli). A XIX.sz. közepétől kezdett elterjedni az égetett tégla. A nádtetőt
pedig felváltotta a cserép. A hagyományos épületek oromzata deszkafalú, vagy
tűzfalas. Az épületek jellegzetessége a téglapilléres tornác.
A nők 5-6 alsószoknya fölött selyemből, brokátból vagy bársonyból varrt bő
szoknyát hordtak. Általában ugyanebből az anyagból készült a pruszlik, vagy
ujjas. Ilyen kedvelt volt a csillagos bársony. Ez a viselet a polgári ízléshez
áll közelebb, szemben a korábbi színes, tarkább viselettel. Ekkor fehér
felsőrészhez színes szoknyát és kötényt hordtak. A sok alsószoknya mellett még
farpárnával is hangsúlyozták a csípőt. Némelyik lány és asszony, akár 15 rőfnyi
kelmét is viselt magán...